A Sepsi Tabakó fesztivál számai: három nap, 24 155 fesztiválozó, 118 programpont

A Sepsi Tabakó fesztivál számai: három nap, 24 155 fesztiválozó, 118 programpont

Beszámoló a kiértékelő sajtótájékoztatóról.

Még javában zajlottak a Sepsi Tabakó Fesztivál bontási munkálatai hétfő délelőtt, amikor Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere kiértékelte és összegezte a sajtó számára a rendezvény sarokszámait.

Idén 24 155-en vettek részt a Sepsi Tabakó három napján, ami pár ezerrel meghaladta a tavalyi részvételi számokat. Ebben nagyon sok ember fáradtságos munkája benne van, ők azok, akik hittek a sikerben. Összesen 240 önkéntes, 75 szervező, több intézmény – nevesül Sepsiszentgyörgy önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház, a Komitátusz Egyesület, a Mathias Corvinus Collegium (MCC), valamint a VIBE Fesztivál – vett részt a szervezésben, és segítette a 118 programpont megvalósulását.

Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a helyi közszereplők és fiatal tehetségek is bemutatkozási lehetőséget kapjanak: az 55 zenei előadóból 16 sepsiszentgyörgyi volt, a 29 szakmai program közül 16-ban szerepelt helyi felszólaló, ugyanakkor 7 nemzetközi és 2 román meghívott is megtisztelte jelenlétével az eseménysorozatot. A számoknál maradva a főszervező kiemelte: kilenc helyi civil szervezet biztosított minőségi programokat az „első műszak” keretében.

Felhívta a figyelmet a fiatalok kiemelt szerepére, név szerint is megemlítve azokat, akik időt és energiát nem kímélve mindent megtettek a siker érdekében.

„Az, hogy mi 24 ezren együtt ünnepelhettünk, találkozhattunk, bulizhattunk, többek között ezeknek az embereknek köszönhetjük. Ha ezeket az embereket elveszíti Sepsiszentgyörgy, ha ők úgy döntenek, hogy nekik itt nincs miért maradniuk, akkor mi is pakolhatunk. Ők lesznek azok az emberek, akik tanítani fogják a gyermekeinket, akikből közösségünk, kulturális intézményeink vezetői lesznek, és nagyon büszke vagyok arra, hogy itt vannak, együtt dolgozhattunk. Fontos, hogy ezek a tizenévesek megkapják azt a tiszteletet, ami jár nekik, mert ők nekünk és értünk dolgoznak, bennük van a jövő. ” – fogalmazott az alpolgármester arra utalva, hogy néhányan elégedetlenségüket fejezték ki a szervezést illetően.

Vargha Fruzsina több tanulságot is levont az idei szervezés kapcsán, melyek segítenek abban, hogy jövőre még sikeresebb legyen a Sepsi Tabakó Fesztivál. Az éjszakai bulik helyszíneit remélhetőleg ismét beltérre költöztetik majd, hogy csökkentsék a zajszennyezést. Idén ugyanis az utolsó pillanatban történt biztonsági felülvizsgálat miatt a „harmadik műszak” kültéri helyszínre kényszerült, ami zavarta a környéken élőket.

A legtöbben egyébként a pénteki napon vettek részt, elsősorban Dzsúdló miatt, ugyanakkor nagy volt az érdeklődés a Punnany Massif, a Tankcsapda és a Parno Graszt koncertje iránt is.

Bár nincs még meg a következő évi pontos dátum, az biztos, hogy jövőre is terveznek a Sepsi Tabakó Fesztivállal – árulta el újságírói kérdésre Vargha Fruzsina.