Amikor elnémulnak a fegyverek…
Amikor elnémulnak a fegyverek…
Julius Strauss haditudósító, politikai újságíró, a Daily Telegraph volt munkatársa végigjárta korunk szinte valamennyi háborús övezetét. Tíz évig a Balkánon dolgozott, de tudósított többek között a boszniai, a koszovói, az iraki, az afganisztáni, a Sierra Leone-i és a csecsenföldi háborúról is. Most pedig egyenesen Ukrajnából jött el a Sepsi Tabakó Fesztiválra, hogy beszámoljon az ott látottakról, tapasztaltakról. Februárban járt Ukrajnában előző alkalommal, akkor még javában folyt a háború, most meg azt tapasztalta, hogy az emberek fáradtak, elegük van ebből a helyzetből, ami ellen nem tehetnek semmit.
Strauss arra is választ adott, hogy mi marad az egységből és összefogásból, miután a fegyverek elnémulnak. Meglehet, hogy az ország szétesik, de a trauma lehetőséget teremt valami újra. A békeidőszakban lehetőség nyílik a változásra, változtatásra, hogy egy jobb közeget, életmódot teremtsenek maguknak az emberek.